Goethe:A Tündérkirály

Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.

"Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?"
,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona, palástja leng ...'
"Fiam, ott csak egy ködfolt dereng."

"Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám."

,Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...'
"Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél."

"Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon,-
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s majd álomba ringat gyönge kezük."

,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:
a tündérlányok már várnak reám. -'
"Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves fűzfák törzse ragyog."

"Úgy tetszel nékem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
,Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:
megragad - elvisz a Tündérkirály ...'

Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.